Az agyi bénulás (cerebrális parézis, CP) egy nem progresszív, élethosszig tartó állapot, amely a fejlődő agy károsodásából ered. Idővel a legtöbb CP-vel élő gyermeknél rendellenes izomtevékenység és merevség/túlműködés (spaszticitás) alakul ki, amely legalább egy végtagot érint, és zavarja a normális mozgást. A spaszticitás kezelései közé tartozik a fizioterápia, a szájon át szedhető görcsoldó gyógyszerek (amelyek az izmok ellazítására és a spaszticitás enyhítésére szolgálnak), a gipsz, a sín, az ortopédiai műtét és az A-típusú botulinum toxin (BoNT-A, egy mérgező biológiai anyag, amelyről azt gondolják, hogy az izom túlműködésének csökkentésével enyhíti a spaszticitást, ha az izomba fecskendezik). Jelen áttekintés a BoNT-A hatásait vizsgálta.

Jelen áttekintés célja az volt, hogy értékelje és összefoglalja azokat a tudományos tanulmányokat, amelyek a BoNT-A injekciókat más kezelésekkel hasonlítják össze az alsó végtagok spaszticitásának kezelésére CP-vel élő gyermekeknél.

31 vizsgálatot találtunk, amelyekben összesen 1508 résztvevőt vizsgáltak. A BoNT-A alsó végtagi izmokban történő alkalmazását a következőkkel hasonlították össze: (1) a gyermekek rutinszerű ellátásával vagy fizioterápiával, (2) placebóval (álkezeléssel), (3) térd alatti gipszekkel és (4) lábszársínnel.

A BoNT-A injekciókkal kezelt gyermekeknél általában javult a járásmintázat (testtartás), az ízületek mozgástartománya, a kezelés eredményével való elégedettség és az izomgörcsök a szokásos kezelési programhoz vagy a fizioterápiához, illetve a placebóhoz képest. A funkciót mérő mutatók csak csekély javulást mutattak a BoNT-A injekcióval kezelt gyermekeknél. A mellékhatások aránya hasonló volt a BoNT-A injekciók és a placebo összehasonlításakor. A BoNT-A injekciók és a térd alatti gipszek hasonló előnyöket eredményeztek a járás és az ízületi mozgás, valamint a görcsök enyhítése terén. Ezenkívül a BoNT-A egy bizonyos típusú sínrögzítéshez (Johnstone nyomásrögzítés) képest jobb eredményeket hozott az ízületek mozgástartományát illetően.

A bizonyítékok minőségét a BoNT-A és a szokásos ellátás vagy a fizioterápia összehasonlítása esetében nagyon alacsonynak, a BoNT-A és a placebo összehasonlítása esetében közepesnek, a BoNT-A és a gipszek összehasonlítása esetében közepesnek és alacsonynak, a BoNT-A és a sínek összehasonlítása esetében pedig nagyon alacsonynak ítéltük.

Korlátozott bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a placebóhoz vagy a szokásos kezeléshez képest a BoNT-A javítja a járást, az ízületi mozgást, a kezelés eredményével való elégedettséget és az izomspaszticitást CP-vel élő gyermekeknél. A BoNT-A mellékhatásainak aránya hasonló volt a placebóéhoz. A BoNT-A egyik elemzésünkben sem volt jobb, mint a gipsz, de a mozgástartomány és a spaszticitás javításában a sínnél jobbnak bizonyult.

A korlátozással indukált mozgásterápia (CIMT) javítja-e a kar és a kéz használatát egyoldali agyi bénulásban (CP) szenvedő gyermekeknél?

Annak kiderítése, hogy a CIMT segít-e az egyoldali (hemiplegiás) CP-ben szenvedő gyermekeket a kezük hatékonyabb használatában.

A CIMT hatékonyabb lehet más, alacsony intenzitású felsővégtag-terápiáknál gyermekeknél a két kéz együttes használatának fejlesztése terén. A CIMT nem tűnik hatékonyabbnak, mint más, nagy vagy azonos intenzitásban végzett felsővégtag-terápia. A CIMT biztonságosnak tűnik. A megalapozott következtetések levonásához további, jól megtervezett kutatásokra van szükség.

Az egyoldali CP-ben szenvedő gyermekeknek nehézséget okoz a két kéz együttes használata. A legtöbb napi tevékenységhez két kéz összehangolt használata szükséges, ezért az orvosok a CIMT-t alkalmazzák, hogy segítsék az egyoldali CP-vel élő gyermekeket a felső végtagok használatának fejlesztésében. Nincs egy határozott típusú CIMT, bár mindig magában foglalja a kevésbé érintett kar korlátozását (pl. kesztyű, heveder, gipsz), amelyet a súlyosabban érintett kar intenzív terápiája kísér.

Harminchat vizsgálatot találtak. A gyermekek 20–504 órában vettek részt a CIMT-ben. A CIMT-vizsgálatokat három kategóriába sorolták.

A CIMT-t alacsony intenzitású kontrollcsoporttal hasonlították össze (a gyermekek 0–25 órányi kontrollterápiában részesültek, és a terápia mennyisége jóval alacsonyabb volt, mint a CIMT-é).

A CIMT az alacsony intenzitású kezelésnél jobban javíthatja a kétkezes képességet (azaz mindkét kéz együttes használatát; alacsony minőségű bizonyíték) és az egyoldalú képességet (azaz az érintettebb kéz egykezes használatát; nagyon alacsony minőségű bizonyíték). Három tanulmány arról számolt be, hogy kis számú gyermeknél frusztráció jelentkezett, vagy megtagadták a korlátozó eszköz viselését, illetve a gipszelés visszafordítható bőrirritációt okozott.

A CIMT-t nagy intenzitású kontrollcsoporttal hasonlították össze (a gyermekek több mint 25 órányi kétkezes terápiában vagy más formájú intenzív terápiában részesültek, amelynek mennyisége kevesebb volt, mint a CIMT).

A CIMT nem bizonyult hatékonyabbnak a nagy intenzitású összehasonlító terápiánál a kétkezes képességek (alacsony minőségű bizonyíték) vagy az egykezes képességek (nagyon alacsony minőségű bizonyíték) tekintetében. Két tanulmány arról számolt be, hogy egyes gyermekek frusztráltak voltak a CIMT kezelés során.

A CIMT-t egy intenzitásban megegyező kontrollcsoporttal hasonlították össze ( a gyermekek ugyanannyi kétkezes terápiát kaptak, mint a CIMT-csoport).

A CIMT nem bizonyult hatékonyabbnak az intenzitásban megegyező terápiánál a kétkezes képesség, az egykezes képesség (alacsony minőségű bizonyíték) vagy a manuális képességek (nagyon alacsony minőségű bizonyíték) tekintetében. 15 tanulmányból két gyermek nem tolerálta a CIMT kezelést, háromnak pedig nehézséget okozott a CIMT-hez való hozzászokás.

Az áttekintés a 2018 márciusáig publikált tanulmányokat tartalmazza.

Hatékony kezelési mód a dezmopresszin a gyermekek ágybavizelése esetén?

A dezmopresszin hasznos lehet az ágybavizelés kezelésére.

Csak egy vizsgálat értékelte az életminőséget.

További, megfelelő betegszámmal végzett vizsgálatokra van szükség.

Az enurézis, vagy ágybavizelés, akaratlan bevizelést jelent alvás közben, olyan életkorban, amikor már elvárható a szárazon töltött éjszaka, általában ötéves kortól. A gyakran idézett előfordulási arányok (azaz a népesség egy adott időszakban ágybavizeléssel küzdő tagjainak aránya) az öt éves gyermekek körében 15-20%, a hétéveseknél 7%, a tíz éves korosztálynál 5%, míg a tinédzsereknél 2-3% között mozognak.

Az ágybavizelés kezelésére különböző terápiákat alkalmaznak. A dezmopresszin a vazopresszin mesterséges formája, amely az agyból felszabaduló vegyület, és segít szabályozni a vese által termelt vizelet mennyiségét. A dezmopresszint az éjszakai ágybavizelés kezelésére alkallmazzák, és csökkenti az ágybavizelési epizódok számát.

Bár az ágybavizelés nem veszélyes állapot, és idővel spontán megszűnik, stigmatizáló hatású lehet, valamint befolyásolhatja a gyermek életminőségét, érzelmi és pszichológiai jólétét. Ez egy olyan állapot, amely megviseli az egész családot, és az érintett gyermekek szülői elégedetlenségtől, gúnyolódástól szenvedhetnek, valamint fennállhat a fizikai vagy érzelmi bántalmazás veszélye is. A sikeres terápiák, amelyek csökkentik az ágybavizelést, javítják a gyermek önértékelését, ezért fontos megvizsgálni, hogy a dezmopresszin ugyanolyan hatékony-e, mint a többi ismert kezelés.

- Dezmopresszin terápia

- Ébresztő terápia

- Antikolinerg gyógyszerek

- Kombinált terápia - például dezmopresszin és ébresztő terápia alkalmazása együtt.

Számos egyéb terápiás módszer létezik, például viselkedésterápiák és lézerterápia, azonban mi a leggyakrabban alkalmazott kezelésekre koncentráltunk.

Látni akartuk, hogy a dezmopresszin:

- hatékony-e az éjszakai ágybavizelési epizódok számának csökkentésében;

- ugyanolyan hatékony-e, mint más kezelések, például az ébresztő terápia, az ágybavizelés kezelésére;

- hatásos-e más terápiákkal kombinálva;

- illetve társul-e nem kívánt mellékhatásokkal.

Olyan vizsgálatokat kerestünk, amelyekben a résztvevőket véletlenszerűen osztották különböző kezelési csoportokba.

Olyan vizsgálatokat kerestünk és vontunk be, amelyek összehasonlították:

- a dezmopresszint a kezelés nélküli vagy álkezeléssel kezelt csoporttal;

- dezmopresszint és az ébresztő terápiát;

- a dezmopresszint és annak ébresztő terápiával kombinált alkalmazását.

Összehasonlítottuk és elemeztük eredményeinket, majd a bizonyítékok iránti bizalmunkat a vizsgálati módszerek és a tanulmányok mérete alapján értékeltük.

98 tanulmányt találtunk összesen 8699 résztvevővel, akik közül 5616-an kaptak dezmopresszint.

- Azt találtuk, hogy a dezmopresszin alkalmazása az álkezeléssel összehasonlítva javíthat az éjszakai bevizelésen, a kezelés ideje alatt a gyermekeknek átlagosan egy száraz éjszakával lehet több hetente. Ez azt sugallja, hogy több gyermeknél szűnhet meg az ágybavizelés a dezmopresszin alkalmazása alatt (28%, szemben az álkezelést vagy kezelést nem kapó 1%-kal).

- A dezmopresszin-terápiában részesülő gyermekek közül az álkezeléshez képest valószínűleg többen értek el 14 egymást követő száraz éjszakát a kezelés végére.

- Azt találtuk, hogy amikor a dezmopresszint az ébresztő terápiával hasonlítottuk össze, alig volt különbség a 14 egymást követő száraz éjszakát elérő gyermekek számában. A bizonyítékok alapján nem egyértelmű, hogy a dezmopresszin az ébresztő terápiához képest csökkenti-e a száraz éjszakák számát hetente.

- Megállapítottuk, hogy ha a dezmopresszint és az ébresztő terápiával kombinálva alkalmazták, a kezelés végére több gyermek érhet el 14 egymást követő száraz éjszakát, mint ha csak dezmopresszint alkalmaznánk.

- Azt találtuk, hogy gyakran számoltak be mellékhatásokról a dezmopresszin esetében. A mellékhatások közé tartozik a szédülés, fejfájás, hangulatingadozás, hasi diszkomfort, orrnyálkahártya-irritáció, hiponatrémia (alacsony nátriumszint) és egy görcsrohamról szóló jelentés. 32 vizsgálatban nem tapasztaltak mellékhatásokat, és 25 vizsgálatban nem jelentették vagy nem említették a mellékhatásokat.

Kevés bizalmunk van azonban a bizonyítékok tekintetében, mivel több vizsgálatban a résztvevők tudták, hogy milyen terápiát kapnak, és több vizsgálat nagyon kis létszámú volt.

A bizonyítékok 2023 januárjáig aktuálisak.

- A vizsgálatok hiánya miatt nagyon bizonytalanok vagyunk a helyi fertőtlenítők krónikus gennyes középfülgyulladás (hosszú távú középfülgyulladás) kezelésében történő alkalmazásának előnyeivel és kockázataival kapcsolatban.

- További információra van szükségünk a helyi fertőtlenítők lehetséges káros hatásairól, mivel ezeket a vizsgálatokban nem megfelelően jelentették.

A krónikus gennyes középfülgyulladás (CSOM) a középfül hosszú ideje fennálló (krónikus) duzzanata és fertőzése, melyhez fülfolyás (otorrhoea) társul a perforált dobhártyán keresztül. A fő tünetek a fülfolyás és a halláscsökkenés.

A CSOM kezelésére néha helyi fertőtlenítőket (fülcsepp vagy por formájában közvetlenül a fülbe adagolható antiszeptikus szereket) alkalmaznak. A helyi fertőtlenítők elpusztítják vagy megállítják a fertőzést okozó mikroorganizmusok szaporodását. A helyi fertőtlenítőket önállóan vagy más kezelések részeként (például antibiotikumok vagy a fül tisztítása) alkalmazhatják a CSOM kezelésében. A helyi fertőtlenítők alkalmazása irritációt okozhat a külső hallójárat bőrén, ami kellemetlenséget, fájdalmat vagy viszketést eredményezhet. Néhány fertőtlenítő (például alkohol) mérgező lehet a belső fülre (ototoxicitás), ami visszafordíthatatlan halláskárosodást (szenzorineurális), szédülést vagy fülzúgást (tinnitus) eredményezhet.

Ezen Cochrane-áttekintésnek a célja annak a feltárása volt, hogy milyen előnyökkel és kockázatokkal jár a helyi fertőtlenítők alkalmazása a CSOM kezelésében összehasonlítva az álkezeléssel (hatóanyagot nem tartalmazó szerrel) vagy a kezelés hiányával. Azt is szerettük volna megtudni, hogy az egyik helyi fertőtlenítő hatékonyabb-e, mint a másik. A kérdés megválaszolásához összegyűjtöttünk és elemeztünk minden kapcsolódó vizsgálatot. Ez a legutóbb 2020-ban közzétett áttekintés frissítése, amely egy új vizsgálatot tartalmaz.

Összesen hat vizsgálatot vontunk be az áttekitnésbe. A vizsgálatokban résztvevők teljes számáról nem volt világos információ, mivel két vizsgálat csak a kezelt fülek számát közölte. A vizsgálatokban összesen 435 résztvevő volt, továbbá volt még 222 fül (111 és 222 résztvevő között), akiket nem lehetett figyelembe venni a résztvevők számában. Négy vizsgálatban a helyi fertőtlenítőket hasonlítottak össze álkezeléssel, és két vizsgálat pedig két különböző helyi fertőtlenítőt vetett össze. Különböző típusú fertőtlenítőket használtak, valamelyiket fülcseppek, másokat por formájában. Egyetlen vizsgálat sem mérte az egészséggel kapcsolatos életminőséget vagy a fülfájást.

Helyi fertőtlenítő álkezeléssel vagy kezelés hiányával összehasonlítva (a háttérben történő fültisztítás mellett)

Három vizsgálatban (297 résztvevő és174 fül) a helyi fertőtlenítőket álkezeléssel vagy a nem kezeltekkel hasonlították össze.

Egy vizsgálat adatai alapján (a résztvevők száma nem egyértelmű, 174 fül) nem tudjuk, hogy a fertőtlenítő (povidon-jód és hidroxipropil-metil-cellulóz) egyszeri alkalmazása egy-két héten belül megszünteti-e a fülváladékot a kezelés hiányához képest.

Egy másik tanulmány (180 gyermek bevonásával) a helyi fertőtlenítőszerek (alkoholos fülcseppekben lévő bórsav) alkalmazását hasonlította össze a helyi fertőtlenítőszerek alkalmazásának hiányával. Minden gyermek fülét naponta megtisztították vattapálcikával (száraz felitatás). Nem világos, hogy a fertőtlenítők (bórsav) négy hét alatt vagy három-négy hónap alatt javították-e a fülfolyás megszűnését a fertőtlenítés nélküli kezeléshez képest. Ugyanez a vizsgálat (254 résztvevővel) nem mutatott egyértelmű különbséget a csoportok között a hallásra gyakorolt hatás vagy feltételezett ototoxicitás (a gyógyszerszedés következtében kialakuló hallás- vagy egyensúlyproblémák) tekintetében sem, de a bizonyítékok nagyon bizonytalanok.

A harmadik vizsgálat (43 gyermek; 58 fül) nem talált egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a fertőtlenítők bármilyen hatással lennének a súlyos szövődményekre, de nem ismert, hogy ezt a kezelés megelőzően, alatt vagy azt követően értékelték-e.

Helyi fertőtlenítő (povidon-jód) a kezelés hiányával vagy álkezeléssel összehasonlítva, ahol mindkét vizsgálati csoport szisztémás antibiotikumot kapott.

Egy vizsgálatban (32 résztvevővel) egy fertőtlenítőt (povidon-jód) hasonlítottak össze álkezeléssel (sóoldat). Minden résztvevő szájon át adható antibiotikumot (amoxicillin) és fültisztítást is kapott. Ez a vizsgálat megállapította, hogy a helyi povidon-jód, ha antibiotikummal és fültisztítással kiegészítve adják, növelheti azon személyek számát, akiknél a fülfolyás egy-két hét alatt megszűnik, összehasonlítva a álkezeléssel, ahol csak antibiotikumot és fültisztítást alkalmaztak. Nem tudjuk, hogy a povidon-jód növeli-e a feltételezett ototoxicitást. A jelentésükben a vizsgálat szerzői kijelentették, hogy abban a csoportban, melyben a résztvevők a helyi fertőtlenítőt kapták nem volt ototoxicitás, de ez az álkezelésban részesülő csoport esetében nem volt egyértelmű. Nincs információ a fülfolyás négy hét utáni megszűnéséről, a hallásról vagy súlyos szövődményekről.

Bizonyos népességcsoportokra vagy kezelésekre vonatkozóan korlátozott információ áll rendelkezésre. Az áttekintésben szereplő bizonyítékok olyan vizsgálatokból származnak, amelyeket nem a közelmúltban végeztek.

A bizonyítékok 2022 júniusáig aktuálisak.

A megalapozott bizonyítékok hiánya miatt a rituximab, az abatacept és a komplementgátló kezelés előnyei és kockázatai az idiopátiás gyulladásos miopátiákban (IIM) szenvedők esetében nem egyértelműek.

Az IMACS (International Myositis Assessment and Clinical Studies Group - Nemzetközi Myositis Értékelési és Klinikai Tanulmányok Csoportja) javulási definíciói (DOI) szerint mért IIM aktivitás javulása valószínűbb lehet az abatacept-kezelés mellett, mint a placebóval történő kezelés esetén.

Nagyszabású vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy a célzott terápiák működnek-e az IIM különböző típusainál. Mivel az IIM ritka, a legjobb az lenne, ha ez sok központ nemzetközi együttműködésével valósulna meg.

Az IIM a betegségek egy olyan csoportja, ahol az immunrendszer az izmokat támadja. Ez izomkárosodást okoz, aminek következtében fokozatosan gyengülnek az izmok. Az IIM egyes típusainál, az úgynevezett dermatomyositis (DM) esetében olyan kiütések fordulnak elő, amelyek nagyon specifikusak erre a betegségre. Hagyományosan, ha nincs kiütés, a betegséget polimyositisnek (PM) nevezték, de ma már tudjuk, hogy az IIM-nek számos különböző formája létezik, amelyek különbözőképpen reagálhatnak a kezelésre. Ez az áttekintés nem terjed ki az "inklúziós testes myositis"-re, amely nem reagál az immunszuppresszióra.

Az IIM-ek kezelésére immunszuppresszív szereket (amelyek tompítják az immunrendszert) és immunmoduláló gyógyszereket használnak (amelyek megváltoztatják az immunrendszer működését). Ezeknek a terápiáknak az a célja, hogy megállítsák az immunrendszer izmok elleni támadását. Vannak olyan kezelések, amelyek nagyon célzottak, az immunrendszer bizonyos molekuláit vagy sejtjeit támadják, míg mások kevésbé specifikusak. Ebben az áttekintésben a kezeléseknek ezt az első csoportját (célzott terápiákat) értékeltük.

Azt szerettük volna kideríteni, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a célzott terápiáknak az IIM-ek esetében. Különösen a rituximab, az abatacept és a komplementgátlók iránt érdeklődtünk.

Minden olyan tanulmányt megkerestünk, amely célzott terápiákat vizsgált IIM-el élő embereknél. Csak olyan tanulmányokat vontunk be, ahol az IIM-ben szenvedő személyeket véletlenszerűen választották ki két vagy több kezelési csoportba.

Összehasonlítottuk és összefoglaltuk a tanulmányok eredményeit, a bizonyítékokba vetett bizalmunkat pedig olyan tényezők alapján értékeltük, mint a vizsgálati módszerek és résztvevőszámok.

Különböző módokon lehet mérni, hogy egy kezelés hasznos-e. Olyan konkrét intézkedéseket kerestünk, amelyeket fontosnak éreztünk az IIM-el élő emberek számára. A két legfontosabb hatásmutatónk a mozgáskorlátozottság vagy a funkció javulása, valamint az izomerő javulása volt (amit a pontszám legalább 15%-os javulásaként határoztunk meg). További vizsgált szempontok voltak a nemzetközileg elfogadott, különböző mérések kombinációjából összeállított pontszámok (az IMACS DOI és a teljes javulási pontszám), a bevitt szteroidok teljes mennyisége, a súlyos negatív hatások, valamint azoknak a száma, akik a vizsgálatot azért hagyták abba, mert a gyógyszer nem volt hatásos, vagy mert valamilyen egészségügyi problémájuk adódott.

16 tanulmányt találtunk, amelyekben 830 IIM-ben szenvedő személy vett részt. A legnagyobb vizsgálatban 200, a legkisebben 13 ember vett részt. Minden tanulmány az USA-ban (14) vagy Európában (10), vagy mindkét helyen lévő központokat vizsgált; 6 tanulmány más országokban működő központokat is tartalmazott. A gyógyszeripari vállalatok 15 vizsgálathoz nyújtottak finanszírozást, a fennmaradó egy vizsgálathoz pedig gyógyszereket. A vizsgálatok 8-52 hétig tartottak.

Egy kutatás a rituximab kezelést 200 résztvevő bevonásával értékelte. A nyolchetes eredményeket vizsgáltuk, mivel ezt követően minden résztvevő rituximabot kapott. Ez korábban történt, mint szerettük volna - hat hónapos, de legalább három hónapos eredményt szerettünk volna, mivel a kezelések általában ennyi idő alatt fejtenek ki hatást. Emiatt kevésbé bízunk az eredmények megbízhatóságában. A bizonyítékok, amelyek a rituximab gyógyszer hatékonyságát vizsgálták (az IMACS DOI pontszám és a kezelés megszakításának okai alapján), eléggé bizonytalanok. Nyolc hetes időtartam után nem álltak rendelkezésre további mérési adatok.

Az abatacept esetében két tanulmányt vontunk be 168 résztvevővel. Az abatacept javíthatja az IMACs DOI által mért IIM-t, de nagyon alacsony a bizalmunk ebben az eredményben. Az abatacept kevés vagy semmilyen különbséget nem eredményezhet az izomerőben, a mozgáskorlátozottság mértékében, a súlyos negatív hatásokban vagy a kezelés megszakításában.

Két tanulmányt találtunk (40 résztvevővel), amelyekben komplementgátlókat (eculizumab és zilucoplan) hasonlítottak össze placebóval. A bevitt szteroidok teljes mennyiségét nem jelentették, de a többi kimenetelt illetően a komplementgátlóknak lehet, hogy kevés vagy semmilyen hatása nincs az IIM-re.

Nem volt elegendő információ ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a kezelések hatásosak-e vagy sem. Több tanulmányra van szükségünk annak eldöntéséhez, hogy a kezelések hasznosak-e.

Ez az összefoglaló a 2023. februárig aktuális.

- Az infliximab a klinikai remisszió (észlelhető tünetek hiánya) és az endoszkópos remisszió (a vastagbél vizsgálata során észlelhető gyulladás hiánya) kiváltásában kismértékű növekedését eredményezheti a hagyományos kezeléshez képest.

- A tumornekrózis-faktor-alfa gátlók (anti-TNF) terápiájának a Crohn-betegségben szenvedő gyermekek remissziójának kiváltására történő alkalmazását csak korlátozott bizonyítékok támasztják alá.

- Több, jól megtervezett vizsgálatra van szükség az anti-TNF és más kezelések összehasonlítására, valamint az időzítés, az adagolás és a kezeléssel kapcsolatos egyéb részletek feltárására.

A Crohn-betegség kezelési lehetőségei gyermekeknél első körben a szteroidok, az enterális táplálás (azaz speciális folyékony táplálékkeverék, amely tartalmazza a táplálkozási szükségletek kielégítéséhez szükséges összes tápanyagot), az immunmoduláns szerek (az immunrendszer működését módosító anyagok) és néha a biológiai szerek (azaz élő szervezetekből előállított gyógyszerek), például az anti-TNF.

A Crohn-betegség egyre agresszívabb lefolyása és az olykor kiterjedt gyulladás miatt a gyermekeknél gyakran alkalmaznak anti-TNF szereket.

Azt akartuk kideríteni, hogy az anti-TNF használata biztonságos-e és hatékony-e a Crohn-betegség bevezető kezelésére gyermekeknél. A bevezető, ún. indukciós kezelés a gyulladás és ezáltal a tünetek csökkentésére használt gyógyszerek kezdeti fázisára utal, amelyek a remisszió elérését szolgálják (amikor a betegség tünetei enyhülnek vagy teljesen megszűnnek).

Olyan tanulmányokat kerestünk, amelyek anti-TNF-et használtak bevezető kezelésként és a hagyományos kezeléssel (szteroidok vagy enterális táplálás), placebóval (álkezelés) vagy a kezelés hiányával hasonlították össze Crohn-betegségben szenvedő gyermekeknél. Összefoglaltuk a vizsgálatok eredményeit, a bizonyítékok erősségeit pedig olyan tényezők alapján állítottuk fel, mint a vizsgálati módszerek típusa és a vizsgálatok mérete.

Csak egy olyan tanulmányt találtunk, amely 100 Crohn-beteg gyermeket vizsgált, 3 és 17 év közöttieket, akiket első vonalban (a betegség kezelésének első fázisában) anti-TNF-el, infliximabbal (50 gyermek) vagy hagyományos kezeléssel (szteroidok [orális prednizolon] vagy kizárólag enterális táplálással kezeltek (50 gyermek). A tanulmányt három európai országban végezték. A gyermekeket egy évig utánkövették.

Az eredmények azt mutatták, hogy az infliximab kissé növelheti a klinikai remisszió (tünetmentességet) és az endoszkópos remisszió (a vastagbél vizsgálata során észlelhető gyulladás hiánya) kiváltását a hagyományos kezeléshez képest. A fenti tanulmány nem vizsgálta a Crohn-betegséggel kapcsolatos, bármilyen okból eredő morbiditást (betegséget) vagy halálozást, illetve a súlyos vagy enyhe nem kívánt hatásokat.

Kevés bizalmunk van a bizonyítékokkal kapcsolatban, mivel lehetséges, hogy a vizsgálatokban részt vevők tudták, hogy melyik kezelést kapják; a bevont vizsgálat kicsi volt; és nincs elég vizsgálat ahhoz, hogy biztosak lehessünk az eredményekben.

Nagyobb vizsgálatokra van szükség, amelyek az anti-TNF kezelés előnyeit és hátrányait vizsgálják az aktív Crohn-betegségben szenvedő gyermekek hagyományos kezelésével összehasonlítva. A fontos, még vizsgálandó, hatásmutatók között szerepel a morbiditás, a halálozás és a súlyos nemkívánatos hatások.

A bizonyítékok 2024. júniusáig aktuálisak.

• Nem tisztázott, hogy a bélmikrobiom-alapú beavatkozások (a bélmikrobákat célzó táplálkozási beavatkozások) milyen hatással vannak a testtömegindexre (BMI), testsúlyra, derékbőségre, testzsír százalékra, vérnyomásra és a nemkivánatos eseményekre túlsúlyos és elhízott gyermekek és serdülők esetében.

• További kutatásokra, beleértve nagyobb vizsgálatokat is, van szükség ahhoz, hogy megértsük a bélmikrobiom-alapú beavatkozások hatásait a túlsúly és az elhízás kezelésében gyermekeknél és serdülőknél.

A túlsúly a túlzott zsírfelhalmozódás állapota, az elhízás pedig egy krónikus betegség, amelyet szintén a túlzott zsírfelhalmozódás jellemez, de ez már hatással lehet a legtöbb szervrendszerre, ronthatja az életminőséget, és csökkentheti a várható élettartamot. A BMI (testtömegindex, amelyet úgy számítanak ki, hogy az egyén kilogrammban megadott testsúlyát elosztják a méterben megadott testmagasság négyzetével), gyakran használatos a túlsúly és az elhízás meghatározására.

A túlsúly vagy az elhízás kezelhető étrendi változtatásokkal, tanácsadással az életmódváltás érdekében, gyógyszerekkel vagy műtéttel. Ezen megközelítések ellenére ez a globális járvány 2022-ben több mint 390 millió 5 és 19 év közötti gyermeket és serdülőt, valamint 37 millió öt év alatti gyermeket érintett. A túlsúly és az elhízás összefüggésbe hozható az abnormális anyagcserével és a bélmikrobiom egyensúlyhiányával. Korábbi publikációk kimutatták, hogy a bélmikrobiomot célzó táplálkozási beavatkozások jótékony hatással lehetnek a testsúlyra és a testzsír százalékra. A bélmikrobiom az emberi bélben élő ártalmatlan baktériumok és más mikroorganizmusok közössége, amelyek az optimális egészséghez szükségesek.

Azt szerettük volna megtudni, hogy a bél mikrobiális közösségét célzó különféle táplálkozási beavatkozások milyen hatással vannak a BMI-re, testsúlyra, derékbőségre, testzsírszázalékra, vérnyomásra, valamint a beavatkozásokkal járó mellékhatásokra a 0 és 19 év közötti, teljes sokféleségükben vizsgált gyermekek és serdülők körében.

Olyan vizsgálatokat kerestünk, amelyek a bélmikrobiom-alapú beavatkozások hatásait vizsgálták, ideértve a prebiotikumokat (étkezési összetevők, amelyek elősegítik a jótékony mikrobák elszaporodását a bélben), a probiotikumokat (élő mikroorganizmusok, amelyek jótékonyak az egészségre), a szinbiotikumokat (prebiotikumok és probiotikumok kombinációja), a rövidláncú zsírsavakat (azaz a bélbaktériumok által az élelmi rostok és nem emészthető szénhidrátok fermentálásával termelt kis zsírmolekulák), és a széklettranszplantációt (azaz egy egészséges donortól származó székletmikrobákat tartalmazó kapszula). Ezeket a beavatkozásokat a szokásos ellátással, placebóval, kontrollal vagy beavatkozás nélküli csoportokkal hasonlították össze, 19 éves korig gyermekek és serdülők esetében. Összehasonlítottuk és összefoglaltuk a tanulmányok eredményeit, az eredmények megbízhatóságát pedig olyan tényezők alapján értékeltük, mint például a vizsgálati módszerek és a résztvevők száma.

17 vizsgálatot találtunk, amelyekben 838 túlsúlyos és elhízott gyermek és serdülő vett részt. A vizsgálatokat különböző országokban végezték, többek között Spanyolországban, Kínában, Tajvanon, Kanadában, Mexikóban, Olaszországban, Lengyelországban, Törökországban, Iránban, Thaiföldön, Dániában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban.

10 és 19 év közötti serdülők

A bélmikrobákat célzó táplálkozási beavatkozások valószínűleg csak csekély, vagy semmilyen hatással nincsenek a BMI-re, testsúlyra, derékbőségre, testzsírszázalékra, vérnyomásra és a nemkívánatos eseményekre, de a bizonyítékok rendkívül bizonytalanok.

0 és 19 év közötti gyermekek és serdülők

Nem tisztázott, hogy a prebiotikumok milyen hatással vannak a derékbőségre, testzsírszázalékra, vérnyomásra és a nemkivánatos eseményekre az álkezelésel összehasonlítva. Egyetlen tanulmány szerint a prebiotikumok az álkezeléssel összehasonlítva kis mértékű BMI és testsúlycsökkenést eredményezhetnek, de a bizonyíték rendkívül bizonytalan.

A probiotikumok az álkezeléshez képest valószínűleg csak csekély, vagy semmilyen hatással nincsenek a BMI-re, testsúlyra, derékbőségre, testzsírszázalékra, vérnyomásra és a nemkivánatos eseményekre, de a bizonyítékok rendkívül bizonytalanok.

Nem tisztázott, hogy a szinbiotikumok milyen hatással vannak a BMI-re, testsúlyra, derékbőségre, testzsírszázalékra, diasztolés vérnyomásra és a nemkivánatos eseményekre az álkezeléssel összehasonlítva. Egyetlen vizsgálat szerint a szinbiotikumok csökkenthetik a szisztolés vérnyomást, de a bizonyíték rendkívül bizonytalan.

Nem tisztázott, hogy a rövidláncú zsírsavak milyen hatással vannak a testsúlyra, testzsírszázalékra, vérnyomásra és a mellékhatásokra az álkezeléssel összehasonlítva. Egyetlen vizsgálat szerint a rövidláncú zsírsavak csökkenthetik a BMI-t és a derékbőséget, de a bizonyíték rendkívül bizonytalan.

A beavatkozások mellékhatásait általában nem jelentették a bevont vizsgálatokban, de egy kutatás megemlített lehetséges mellékhatásokat, mint például hasi görcsök, hasi diszkomfort, hasi fájdalom, hasmenés, hányás és migrén a prebiotikumos csoportban; ezek előfordulása azonban nagyon alacsony volt. Egy másik vizsgálat a rövidláncú zsírsavak csoportjában hányingert és fejfájást jelentett, de ezek minimálisak voltak.

Az áttekintés eredményeit korlátozza a résztvevők alacsony száma, az egyes összehasonlításokhoz rendelkezésre álló tanulmányok csekély száma, a hosszú távú adatok hiánya, valamint a mellékhatások elégtelen jelentése.

A bizonyítékok 2025 januárjáig aktuálisak.

Áttekintettük azokat a bizonyítékokat, amelyek a beszédterápia (speech and language therapy, SLT) hatását vizsgálják a stroke után jelentkező beszédproblémákra (az úgynevezett afáziára).

A stroke-ot elszenvedő emberek körülbelül egyharmadánál alakul ki beszédzavar. Érintett lehet a kommunikáció egy, vagy akár több területe is: a beszéd, a beszédértés, az olvasás és az írás. A beszédterapeuták a stroke utáni gyógyulás minden szakaszában felmérik, diagnosztizálják és kezelik a beszédzavart. Szorosan együttműködnek a beszédzavaros betegekkel, a családtagokkal és más egészségügyi szakemberekkel. Azt vizsgáltuk, hogy a beszédzavar esetén alkalmazott beszédterápia hatásos-e, illetve eredményesebb vagy gyengébb-e a nem szakember által nyújtott szociális támogatásnál. Azt is meg akartuk vizsgálni, hogy melyik terápiás módszer eredményezi a leghatékonyabb gyógyulást.

A bizonyítékok 2015 szeptemberéig aktuálisak. Áttekintésünkbe 57 tanulmányt vettünk fel, amelyek összesen 3002 beszédzavaros embert vizsgáltak. Áttekintettük az SLT összes típusát, kezelési rendjét és alkalmazási módját.

27 tanulmány (és 1620 afáziás személy) alapján megállapítható, hogy a beszéd- és nyelvterápia elősegíti a nyelv funkcionális használatát, a nyelvértést (például a hallás vagy az olvasás terén) és a létrehozott nyelvi tartalmat (beszéd vagy írás), összehasonlítva a terápiában való részvétel hiányával, azonban nem volt egyértelmű, hogy ezek az előnyök mennyi ideig tartanak.

Alig állt rendelkezésre olyan információ, amely alapján össze lehetett volna hasonlítani az SLT-t a szociális támogatással. Kilenc vizsgálatból származó adatok (447 afáziás személy) arra utalnak, hogy a nyelvi képességek mérésében alig lehet különbséget észlelni. Azonban több ember szüntette be a szociális támogatásban való részvételt, mint ahányan az SLT-n vettek részt.

Harmincnyolc tanulmányban hasonlították össze a beszédterápia két különböző típusát (1242 afáziás személy). A tanulmányok olyan SLT kezeléseket hasonlítottak össze, amelyek a kezelési rendben (intenzitás, adagolás és időtartam), a megvalósítási formában (csoportos, egyéni, önkéntes, számítógépes) és a megközelítésben különböztek egymástól. Több információra van szükségünk ezekről az összehasonlításokról. Úgy tűnik, hogy a rövid idő alatt végzett, sok órás terápia (magas intenzitású) javította a résztvevők mindennapi nyelvhasználatát, és enyhítette a beszédzavar tüneteinek súlyosságát. Ugyanakkor ezeket a rendkívül intenzív (akár heti 15 órás) kezeléseket többen hagyták abba, mint a kevésbé intenzív kezelési rend szerint zajlókat.

Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált tanulmányok módszertani és beszámolási minősége kívánnivalót hagy maga után. A legutóbbi klinikai vizsgálatoknak csupán a fele számolt be a legfontosabb minőségi jellemzőkről. Így nem egyértelmű, hogy ez a rosszul végzett vagy a rosszul dokumentált tanulmányok eredménye volt-e. Az általunk végzett összehasonlítások többségét megalapozottabbá tenné, ha több, beszédzavarral élő személy bevonásával készült tanulmány állna rendelkezésre.

Melyik gyógyszeres beavatkozás (bármilyen típusú gyógyszer alkalmazása) hatékonyabb és biztonságosabb a stroke-on átesett betegeknél a bénult végtag felismerésének javításában, és milyen iránymutatást lehet adni az orvosoknak a klinikai gyakorlatban?

Az egyoldali térbeli figyelemhiány (unilateral spatial neglect (USN) - a test és a tér bal vagy jobb oldalának felismerési nehézsége) összefüggésbe hozható az önállóság csökkenésével, valamint a kórházakban és rehabilitációs központokban töltött hosszú időtartammal, ami a stroke-on átesett embereknél növeli az elesés kockázatának, valamint a részleges vagy tartós kerekesszék-használat kockázatát, rontva ezzel az életminőségüket. Ezenkívül ez az állapot rontja az emberek munkába való visszatérésének esélyét. Az USN kezelésére szolgáló gyógyszerek, például a dopamin- és noradrenerg agonisták vagy a prokolinerg terápia, pozitív hatással lehetnek a stroke-ot átélt emberek önállóságának javítására. A jelen áttekintés célja, hogy választ adjon erre a kérdésre.

18 év feletti felnőttek, nemtől és etnikai hovatartozástól függetlenül, akiknél a stroke diagnózisát követően USN-t állapítottak meg klinikai vizsgálat, illetve komputertomográfia vagy mágneses rezonancia képalkotás segítségével, függetlenül attól, hogy írásbeli tesztekkel is vizsgálták-e őket. A vizsgálatba olyan személyeket kívántunk bevonni, akiknél bármilyen típusú stroke-ot (azaz ischaemiás vagy vérzéses stroke-ot) diagnosztizáltak, az akut fázistól (az első 24–72 óra) kezdve egészen a stroke utáni egy évig.

2015 áprilisáig két, összesen 30 résztvevőt felölelő tanulmányt azonosítottunk. Nem tudjuk biztosan, hogy a különböző gyógyszeres beavatkozások (rivasztigmin, transzdermális nikotin) összehasonlítása jelentős hatást gyakorolt-e (1) az érintettek azon képességére, hogy felismerjék a megbénult végtagjukat, valamint (2) a stroke utáni mindennapi tevékenységek önálló végzésére, mivel az eredmények pontatlanok voltak, és a bevont tanulmányok nem számoltak be a legtöbb előre meghatározott hatásmutatóról (pl. elesések, egyensúly, depresszió vagy szorongás, stroke utáni fáradtság és életminőség).

A bevont tanulmányok minőségét megfelelőnek ítéltük. A kis mintanagyság és a módszertani korlátok miatt (az egyik vizsgálatban a résztvevőket egymást követő sorrendben osztották be) nem lehet következtetéseket levonni a gyógyszeres kezelések hatékonyságáról a stroke utáni USN esetében.

A rendelkezésre álló randomizált, kontrollcsoportos vizsgálatokból nyert bizonyítékok minősége nagyon alacsony volt. Ezért a stroke utáni USN kezelésére alkalmazott gyógyszeres beavatkozások hatékonysága és biztonságossága bizonytalan. Ezeknek a kezeléseknek az értékeléséhez további, nagyszabású, randomizált, kontrollcsoportos klinikai vizsgálatokra van szükség.

Kulcsüzenetek
- Előfordulhat, hogy a cinkpótlás az álkezeléshez képest nem vagy csak kis mértékben csökkenti a megfázás kialakulásának kockázatát.

- Azoknál az embereknél, akiknél már kialakult a megfázás, a cinkpótlás hatására az álkezeléshez képest csökkenhet annak időtartama.

- Valószínűleg megnő a nemkívánatos események kockázata, ha a cinket megfázás kezelésére használják.

Mi az a megfázás?
A megfázás elsősorban a felső légutak vírusos fertőzése. Nincs a tüneteknek olyan konkrét kombinációja, amely meghatározza a megfázást, de közéjük tartozhat a lázzal vagy anélkül járó orrdugulás, tüsszögés, torokfájás, köhögés, fáradtság és orrfolyás. A legtöbb ember általában orvosi kezelés nélkül gyógyul ki ebből a betegségből; azonban a megfázás megelőzésére vagy időtartamának lerövidítésére nincs végleges kezelés. A felnőttek és a gyermekek megfázásának gyakorisága miatt a megfázás közegészségügyi terhet jelent, valamint a munkahelyi teljesítmény csökkenésének és az iskolai hiányzások jelentős okozója. A megfázás megelőzése és cinkkel történő kezelése folyamatos érdeklődésre tart számot.

Mit akartunk megtudni ?
Azt akartuk kideríteni, hogy jobban csökkenti-e az álkezeléshez képest a cink a megfázás kialakulásának kockázatát és lerövidíti-e a már kialakult megfázás időtartamát. Az álkezelés során olyan anyagot használnak, amely megjelenésében hasonlít a kezeléshez, de nincs ismert terápiás hatása. Az álkezelés segít felmérni a kezelésben való részesülés hitének és a ténylegesen kapott kezeléssel szembeni hatását.

Azt is szerettük volna kideríteni, hogy a cink összefüggésbe hozható-e bármilyen káros hatással, különösen a megfázás lehetséges szövődményeinek tekintett ártalmakkal. Ezenkívül megvizsgáltuk a megfázás általános súlyosságát, az egyéni tünetek súlyosságát, az egyéni tünetek időtartamát és a munkahelyi vagy iskolai hiányzások számát.

Hogyan jártunk el?
Hat adatbázisban és két klinikai vizsgálati regiszterben kerestünk olyan tanulmányokat, amelyekben a cinket álkezeléssel hasonlították össze a megfázás kezelésére vagy megelőzésére felnőttek és gyermekek körében. Összehasonlítottuk és összefoglaltuk a tanulmányok eredményeit, valamint megtaláltuk és értékeltük a bizonyítékokba vetett bizalmunkat olyan konkrét tényezők alapján, mint az elfogultság kockázata és a vizsgálati módszerek.

Mit találtunk?
A megfázás megelőzésével vagy kezelésével kapcsolatban 34 tanulmányt találtunk. A vizsgálatokat 13 országban, többségüket az Egyesült Államokban végezték. Tizenkét tanulmányt gyermekeken (18 év alattiak), 22 tanulmányt pedig felnőtteken végeztek. A legtöbb kezelés a tünetek önbevallás szerinti megszűnésével ért véget, és a kezelés időtartama legalább öt és maximum 540 nap volt. A legtöbb tanulmányt a kereskedelemmel/iparral kapcsolatban álló szervezet finanszírozta, vagy nem számolt be a finanszírozásról. A fennmaradó részt magánklinikák, nem kormányzati alapítványok, egyetemek vagy kormányzati szervek finanszírozták.

A következő hatásokat értékeltük:

- cink mint megelőző intézkedés; és

- cink, mint kezelési intézkedés.

A következő eredményeket kaptuk:

Cink a megelőzésben

Az álkezeléssel összehasonlítva a cink szedése alig vagy egyáltalán nem jelent különbséget a megfázás megelőzésében (9 tanulmány, 1449 ember). A megelőzésre használt cink valószínűleg alig vagy egyáltalán nem befolyásolja a megfázás hosszát, ha már kialakult (3 tanulmány, 740 résztvevő), és valószínűleg alig vagy egyáltalán nem befolyásolja a tünetek súlyosságát (2 tanulmány, 101 fő). Negatív mellékhatásokat jelentettek a cink- vagy álkezelésben részesülő betegeknél; a leggyakoribbak az ízlelési zavarok és gyomorpanaszok voltak.

Cink a kezelésben

A megfázás kezelésére szedett cink az álkezeléssel összehasonlítva körülbelül két nappal csökkentheti a tünetek fennállásának időtartamát (8 vizsgálat, 972 fő). Azonban kevéssé bízunk ezen következtetést alátámasztó bizonyítékokban. Nem világos, hogy a cink befolyásolja-e a tapasztalt megfázásos tünetek súlyosságát (2 vizsgálat, 261 fő). A cinket megfázás kezelésére szedők gyakrabban számoltak be negatív mellékhatásokról, mint az álkezelésben részesülők; a leggyakoribbak az ízlelési zavarok és a gyomorpanaszok voltak. A cink orron keresztüli beadásával végzett vizsgálatok nem számoltak be szaglás elvesztési esetekről, de a konkrét mellékhatásokról szóló információk bizonytalanok.

Mik a bizonyítékok korlátai?
A bizonyítékokba vetett bizalmunk többnyire alacsony vagy nagyon alacsony, és a további kutatások eredményei eltérhetnek ezen áttekintés eredményeitől. Számos tényező csökkentette a bizonyítékokba vetett bizalmunkat. Először is, egyes tanulmányok nem számoltak be megfelelően arról, hogy a vizsgálatban résztvevők hogyan kerültek véletlenszerűen a kezelési csoportokba, ami azt jelenti, hogy a vizsgálati csoportok közötti különbségek a résztvevők közötti különbségeknek, nem pedig a kezeléseknek tudhatók be. Másodszor, egyes vizsgálatokban a kezelések kivitelezésének nagyon eltérő módjait alkalmazták. Végül, mivel a cink hatékonyságának vizsgálatára alkalmazott megközelítésekben nagy különbségek vannak a tanulmányok között, valószínű, hogy további tanulmányokra van szükség, mielőtt bármilyen határozott következtetést lehetne levonni.

Mennyire naprakészek ezek a bizonyítékok?
A bizonyítékok 2023. május 22-ig aktuálisak.